Az úgy volt, hogy kaptam egy e-mailt, amelyben szó volt egy alapítványról (a továbbiakban CTP), amely magyar diákoknak ad amerikai ösztöndíjat, persze csak annak, aki méltónak bizonyul. A honlapon leírt felvételi szempontjaikat az amerikai elnökjelöltek még éppen hogy megütnék, de ez csak vicc volt, szerencsémre. Kevéske gondolkodás után augusztus elején el is küldtem a szokásos önéletrajz-motivációs levél csomagot és személyesen is befáradtam az irodába (ami szép és jó helyen van egyébként).
Némi kommunikációs zavar, e-mail elkeverés és utánakérdezés után október közepén már interjúztattak is. A BOARD három férfi tagjával ültem le beszélgetni. Elsősorban az elköteleződésem volt terítéken, illetve egy benyomás kialakítása. A képzés, amire jelentkeztem, MBA (Master of Business Administration) és ahogy az egyikőjük rámutatott, éppen egy jó kis pályamódosítás közepette vagyunk, ami nyilván hordoz magában némi rizikót. Bölcsész háttérrel, egy év multis "gazdasági-jellegű" munkatapasztalattal a hátam mögött szerettem volna bepótolni az üzleti tudományok hiányzó elméleti alapjait. Gondolkodás- és lépésváltás ez a javából.
Az interjúk után felpörögetek az események: október 23-án jött a telefon, hogy méltónak találtattam az alapítvány ajánlójára 2009. januárjától a Niagara University MBA-képzésére. Forradalmi emléknapot sem ünnepeltem még így, de azért kértem négy nap gondolkodási időt.
IGEN.
És innentől kezdve, az energiáimat gyűjtöm, sorban hozom a döntéseket és szervezem az életem a cél érdekében. Ez a blog is ennek rész, plusz grafomániám kielégítése, ismerősök-ismeretlenek informálása és saját magam felkészítésére. Ha leírom, jobban megmarad, megragadhatom, megízlelhetem és talán fegyelmezettebbé, figyelmesebbé is tesz. Legalábbis, korábbi hasonló próbálkozásaim ezt mutatták. Nincs más hátra, mint előre.
