Időközben, búcsút veszek szülővárosomtól. Az alábbi írás a Szécsényi Harangok karácsonyi számában jelent meg, Az én városom rovatban, ahol "szécsényiek vallanak, mesélnek arról, mit jelent nekik lakóhelyük, hogyan kerültek közel hozzá, és miért pont Szécsényt vallják otthonuknak." Elöljáróban még annyit, hogy az én írásom mellett édesanyámé szerepelt, ugyanerről.
Család és hit. Nagyon röviden megfogalmazva, ezeket kaptam én Szécsénytől. Kezdve a családon, kicsit bővebben: nagyszüleimtől a tisztességes munka becsületének értékét, szüleimtől a bizalmat, a biztatást és feltétlen elfogadást. A hit jelképe lehet a szécsényi templomtorony, ami messziről látszik bármelyik irányból közeledek a város felé. Irányban tart, támpontot ad és vezet.
(A szécsényi templom és kolostor régen)
Szécsényről, mint helységről sokszor az a benyomásom, hogy se nem város, se nem falu. Pontosabban mindkettő, a két településforma határán, azok minden előnyével és hátrányával együtt. Van széles középréteg, értelmiségiek és megvan az infrastruktúra is, ami várossá és kényelmesé teszi, ugyanakkor az, hogy „mindenki ismer mindenkit” inkább egy kistelepülés képét sugallja. Igazság szerint, én gyakorlatilag csak a pozitív vonások hatását élveztem, illetve, amit negatívnak éreztem, mára azért hálás vagyok. A paraszti munkák egy kamasz számára nem vonzóak, de alázatosságot, a természet szeretetét és sok gyakorlati ismeretet tanítottak.
Élénken élnek bennem gyermekkorom képei: a játszótéren lógó kölyökcsapatunk, a bringázások keresztül-kasul a városon, szánkózás a zsidó temető mellett és még sorolhatnám. Hitem ébredése a családi nevelésen kívül egyértelműen a ferencesekhez köthető. Ők voltak azok, akik arra biztattak, hogy a gimnáziumot Esztergomban végezzem. Ez a lépés vitt el végül is gyermekkorom városától, cserébe egy merőben új látásmódot kaptam a gimnáziumi évek alatt, plusz élő Istenkapcsolatot. Bár az Istennel kapcsolatos meghatározó élményeim Esztergomban történtek, lelkem földjének előkészítése Szécsényben zajlott, eme táptalaj végül termékeny földnek bizonyult Isten igéi számára.
(...nem olyan régen)
Szécsénytől való eltávolodásom tehát semmiképpen sem menekülési vágyból vagy kiábrándultságból fakadt, hanem az új, ismeretlen vonzásából, ennek következtében viszont nem alakultak ki azok az erős kapcsolatok, amelyek szülővárosomhoz kötöttek volna. Én nem tudok annyira ragaszkodni Szécsényhez, ahogyan a tősgyökeresen innen származó és itt maradó szüleim. Amikor hazajövök, akkor elsősorban hozzájuk jövök
és nem a városhoz, az lehetne Miskolc, Veszprém vagy New York.
Amit érzek Szécsény felé, az a hála. Nélküle nem lennék az, aki vagyok. Hordozom magamban az itt szerzett élményeket, örökségként a látásmódot, üzemanyagként a szeretetet, és bármerre járok, mindig ezt a dimbes-dombos vidéket tekintem szülőföldemnek.
(...ma.)
