Egy hónapja léptem az Államok földjére. Az események láncolata mostanra állt össze egy állapottá: itt vagyok, itt leszek most egy jó darabig, távol (7137,41 km-re a GoogleEarth szerint) az otthontól.
A Budapest-New York járat jó bevezetőnek bizonyult: a 9 órás út során türelmet gyakoroltam, próbáltam összeszedtem a gondolataimat, bár azok legszívesebben még mindig az utolsó otthon töltött hetek eseményei, találkozásai, beszélgetési, ölelései és búcsúcsókjai között jártak volna. A fizikai távolságok azonban megnőttek, a bibliai igazság jegyében - "az új bort új tömlőbe töltik" (Mt 9,17k) - ismerkedtem meg az úton, a NY-i John F. Kennedy reptéren és Buffalóban. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a régi értéktelen volna, a kettőnek mégsem jó egy helyen.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy új esélyt kaptam, jobbnak, őszintébbnek, tisztábbnak lenni az Új Világban, de nyilván saját magamtól nem szabadulhatok, bármerre is járok, ezt már megtanultam, voltam eleget itt és ott.
"We are the face of the nation" azaz mi vagyunk a nemzet arca. Ez nem az amerikai országimázs-központ szlogenje, hanem a határőrségé, a hangzatos mondat 72-es betűméretben virított szembe határátlépéskor a New yorki reptéren. És nem hiába. A határátlépés kettő óránkba telt, sebaj, lehetett ismerkedni még magyarokkal a kígyózó sorba. Hogy mennyire nehéz bejutni egy országba, az sok mindent elmond az illető nemzetről. Amerikába bejutni nehéz és hosszadalmas, de nem feltétlenül azért, mert olyan sok mindent kérdeznek az officérek, különösen, ha minden papír hiánytalanul megvan, hanem mert olyan kevesen dolgoznak azon, hogy beléphessünk. Három gép landolt a budapestivel hasonló időszakban (nyilvánvalóan Isztambulból jött az egyik, nem menekülhetek a török szál elől) és csúcsidőben öt határőrt ült üvegkalitkájában. Fénykép, ujjlenyomat, ezek összevetése a nagykövetségen felvettekkel, I-20-as, útlevél, a repülőgépen kitöltött vámnyilatkozat és egy-két kérdés: ezek szükségesen az első igazi amerikai protokollhoz. Eme nemzetközi területen még térerő sincs, csak az levegő jelenlétében különbözik a világűrtől.
Aztán egyszer csak, hipp-hopp, máris Buffalóban találtam magam. A Gondviselésnek és persze a korábban itt járt és/vagy jelenleg is itt tanuló, dolgozó CTP-s diákoknak hála a beilleszkedés, az infók és számomra a szállás, autó égető kérdései kézenfekvő módon oldódtak meg. Talán választhattam volna nehezebb, több kihívással, de több kalanddal, nyereséggel kecsegtető utakat, más nemzetiségű lakótársakat, az egyetememhez közelebbi szálláshelyet, de tudom magamról, hogy szükségem van a nyugodt otthonra, a háttérországra, amelyhez vissza lehet térni, energiát meríteni belőle, megpihenni, amikor kell. Valahogy most nem volt arra szükségem, hogy az "állandó" lakhelyemen is az ismeretlenséggel (értsd: nem-magyar lakótársak) nézzek folyamatosan szembe.
Az eddig eltelt egy hónap ráment a beilleszkedésre. Arra, hogy felvegyem a hétköznapok ritmusát (ami különben még nagyon sokat alakulhat), megszokjam újra a folyamatos angol beszéd megértését, reprodukálását, kialakuljanak a kapcsolattartási szokások az otthoniakkal. És hogyan fogadott Ámerika? Valami Amerika 1-2-vel, amik eddig kimaradtak az életemből, de most újdonsült lakótársaimmal megnéztem, Barack Hussein Obama elnökké kenésével (inauguration - szép szó, eredetileg a madárjóslást jelentette, itt egy érdekes cikk, hogyan lett mégis beiktatás), Super Bowl-al, amiből csak annyi tanulságot vontam le, hogy egyszer majd nekem is szaladnom kell ilyen tojás alakú labdával vagy rávetni magam a labdával szaladóra, mert az olyan amcsi és olyan férfias. És kocsivásárlással, ami felér egy beavatással, hiszen ez - ó, dehogy ez, Ő (a képen nem az enyém van, csak típus- és színazonos) - nekem az első autó itt és valaha az életemben. Amerikában amúgy senki vagy kocsi nélkül, de ez majd még biztosan előkerül.
Ezek az aktusok felértek egy, ha nem is beiktatással, de beavatással. És hogy teljes legyen az öröm, jutott némi Niagara vízesés is - kicsit sötét, kicsit jégpárás, meg nem is látszik a lezúduló víztömeg, de bizonyítja, hogy itt vagyok. És most a jelenlét mindennél fontosabb.
