Másfél éve az Egyesült Államokban. A Niagara University Master of Business képzése elvégezve. Ezért jöttem ide. "Well done." Érzelmek csokra következik.

Egy éve nem voltam otthon, Magyarországon. A honvágy meg-megérint, kiemel, kiemel ringat engemet, hol gyöngéd noszogatással, hol erősebb ébresztő mozdulatokkal. Magyar táncház, háromnegyedes népdal, oldalas szalonna, roppanva törő kolbász, Túró Rudi és gombás nokedli. Nem erről van szó, hanem a hazáról, ahol otthon vagyok, mert érzések tömkelege rohan meg, ahogy végigsétálok a nagyszüleim utcáján és valami keserédes íz gyűlik a számban, ahogy befordulok a miénkbe. Hisz' az az enyém, ott nőttem fel és mégis tudom, hogy nem lehetek az övé sem véglegesen.

(Ajándékba hozott tányér összetört az úton.)

Amerika ajándékokat tartogatott. Gondviselést, mert akadt mindig munka, így ennivaló az asztalra, sőt némi plussz is, ami elég volt Chicago-ra, New York-ra, Montreal-ra és Quebec-re, Washington DC-re és Toronto-ra. Erőt és kitartást, hogy másfél év alatt, közgazdasági háttér nélkül befejezzem azt, amiről a Niagara Project részben szól. Egy lányt, aki "Isten ajándéka."

És most van cirka pár hetem, hogy kiderüljön, itt-e tovább vagy otthon. Munkalehetőségek kutatása, lehetőségek keresése, kapcsolatteremtés, -megújítás, érdeklődések. Ez még a project része, így új rőzse kerül a blog pislákoló lángjára. Addig pedig a honvágyat Misztrál-kenőccsel kezelem.